Óvodánkban idén is megemlékeztünk nemzeti ünnepünkről, a március 15-i eseményekről. A csoportok a gyerekek életkorához és tudásszintjéhez igazodva ismerkedtek meg a történelmi eseményekkel, így tettük számukra érthetővé, miért fontos ez a nap számunkra. Több csoport ellátogatott a Turul szoborhoz, mások pedig a Petőfi szobornál helyezték el tiszteletük jeléül kis zászlóikat. A közös séták és megemlékezések során a gyerekek játékos formában találkozhattak a múlt eseményeivel. A hét méltó lezárásaként március 13-án minden csoport közösen ünnepelt a Csillagban. A közös éneklés, versek és együttlét különleges hangulatot teremtett – jó volt látni, ahogy a sok kis zászló alatt, szélforgó mellett együtt dobban a szívünk.
A nevelés nélküli napon új ismeretekkel gazdagodhattunk a szakmai alkalom keretében. Nagyszerű élményben volt részünk az Enyingi Szirombontogató Óvoda óvodaigazgatója és két óvodapedagógusa által bemutatott Bee-Bot padlórobot óvodai alkalmazási lehetőségeinek megismerése során, illetve egyéb képességfejlesztő játékokkal is ismerkedtünk, melyet hálásan köszönünk.
„A víz közös kincsünk!” – ezzel a gondolattal ünnepeltük idén a Víz Világnapját, melynek központi üzenete 2026-ban „Az esélyt teremtő víz”, az egyenlőség és az odafigyelés volt.
Intézményünk alapítványa támogatásával szerveztünk a gyerekeknek vizes játékokat az óvoda udvarán, a „Fanyűvő Játékpark” meghívásával, ahol az egyedi tervezésű, gyártású és látványos képességfejlesztő, ügyességi és mozgás-koordinációs játékokkal ismerkedhettek a gyerekek, interaktív szórakoztató élményt nyújtva kisebbeknek, nagyobbaknak. Külön köszönjük Önöknek is, hogy adójuk 1%-ának felajánlásával hozzájárultak az élmény finanszírozásához.
Emellett a csoportok többsége ellátogatott egy közelben található „vizes élőhelyhez”- ahol közvetlen tapasztalatokat gyűjthettek a gyerekek a vizek, vízpartok állatvilágáról, rácsodálkozhattak a természet csodáira. Ezek a közös élmények, tapasztalatszerzések segítik a gyerekeket eligazodni a körülöttünk lévő világban, ezáltal közelebb kerülnek a természethez, megtapasztalják milyen fontos a környezet védelme, játszva tanulják meg, hogy a víz az élet egyik lételeme, melyre vigyázni kell.
Örömmel osztjuk meg, hogy óvodánk hulladékgyűjtési akciója március 23-30 között sikerrel zárult! A lelkes szülői összefogásnak köszönhetően mindkét konténer mindössze 4 nap alatt megtelt, és az összegyűjtött hulladékért 80 770 Ft támogatást kaptunk, amelyet óvodánk alapítványa javára fordítunk.
Március 24-én óvodánk 5 csoportja vett részt a Felsővárosi Feleselő harmadik, egyben utolsó záró fordulóján, ahol a matematika világába kalauzolták a gyerekeket. A Katica csoport csapata szerezte meg a három forduló összesítése alapján a győzelmet és a dicsőséget. Gratulálunk nekik.
A víz világnapjához kapcsolódóan március 25-én a Kossuth Lajos Általános Iskolába látogatott óvodánk 3 csoportja. https://www.szekesfehervar.hu/szines-vizes-kiserletek-a-kossuthban-a-viz-vilagnapjahoz-kapcsolodoan
A hónap vége a húsvéti várakozás jegyében telt. A legizgalmasabb élmény, az udvaron elrejtett ajándékok és tojások megtalálása, kosárba gyűjtése. Izgatottan kutatták, keresték a gyerekek a bokrok alá, a fák tövéhez elrejtett apró „nyuszi” meglepetéseket.
Juhász Péter, Kovács-Béndek Adrienn-óvodapedagógus