Az őszi szünet után visszatérve eseménydúsan telt a novemberi hónap is óvodánkban.
November 5-én intézményünket Kóger Yvetta óvodaigazgató, Takács Anita és Méry Zsuzsanna óvodaigazgató helyettesek képviselték az Ökoiskolák és Zöld óvodák szakmai találkozóján a Sóstó Vadvédelmi Központban.
Az óvodában az óvónénik lelkesen készültek a Márton naphoz kapcsolódóan az Oviszínház előadásra, melyre november 10-én került sor. „Az aranylúd” című mesét adták elő nagy sikert aratva mind a gyerekek, mind a felnőttek körében.
November 11-én, a hagyományoknak megfelelően, a nemzetiségi csoportok, a Maci, a Mókus és a Halacska, Márton napi ünnepe zajlott. A gyerekek Szent Márton püspök legendáját mesével, dalokkal, versekkel elevenítették fel. Ezután kis lámpásokkal járták körbe a megújult belső udvart, melynek hivatalos felavatása is ezen a napon, az ünnephez kötve történt. A vidám délutánt a szülőkkel közösen elfogyasztott libasütis, libazsíros kenyér lakoma zárta. A jeles napon, a meghívott vendégek, Mészáros Attila alpolgármester, Deák Lajosné és Östör Annamária önkormányzati képviselők, Halmai Tamásné és Béndek Gáborné volt óvodaigazgatók, Jelinek Istvánné Német Nemzetiségi Önkormányzati képviselő, Gróf Krisztina a Székesfehérvári Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke együtt osztoztak a gyerekekkel az ünnepi hangulatban.
Több csoportunk is szervezett szülői levélsöprő munkadélutánt ebben a hónapban, melyen a gyerekek együtt tevékenykedtek szüleikkel. A jól végzett munka közös teázással és a finom zsíroskenyerek elfogyasztásával zárult.
A nagycsoportosok ismét részt vehettek a Lépten – nyomon környezeti nevelés programján. Izgalmas játékokkal, titkokkal, új ismeretek elsajátításával, felfedezésekkel megismerkedtek az erdei fülesbagoly tulajdonságaival, élőhelyével, szokásaival.
A hónap utolsó hetében a Székesfehérvári Szimfonikus Zenekar által szervezett Zengő Manó foglalkozás színesítette gyerekeink ovis napjait. A kedves báb segítségével, a fúvós hangszerekkel ismerkedtek meg egy mesébe ágyazva, dalokat és mondókákat tanulva.
A Tűz témaköréhez kapcsolódóan több csoport látogatott el a Tűzoltóállomásra, ami nagyon sok élményt nyújtott a gyerekeknek. Más csoportok az óvodaudvarán, a tűzrakóhelyen gyújtott tűz mellett, illetve a kemencében sütéssel szereztek közvetlen tapasztalatokat a tűz tulajdonságairól.
Czeglédiné Németh Éva-óvodapedagógus