Óvodánkban a decemberi hónap sok eseménnyel, a várakozás örömével telt el. A hónap az adventi várakozás időszaka, melyet, minden héten a gyerekek és felnőttek közös gyertyagyújtással, énekkel, verssel ünnepeltek a csillagokban.
December 2-án a tanköteles korú gyerekekkel a Zentai Úti Általános Iskolában látogattunk, ahol ismerkedtek az iskolai környezettel, bepillantást nyertek az ott folyó életbe.
A gyerekeknek a december első hete a Mikulás várás izgalmával telt. December 5-én meg is érkezett minden csoportba, ahol a gyerekek dalokkal, versekkel fogadták és természetesen a Mikulás zsákjából mindegyikőjüknek jutott egy- egy ajándékcsomag.
Óvodánk csatlakozott a Mosoly Manók karácsonyi gyűjtéséhez és ebben a szülők segítségét kértük. Együttműködésüknek köszönhetően 76 doboz gyűlt össze, mellyel boldogabb karácsonyt szerezhettünk több rászoruló gyermek számára.
Karácsonyra hangolódva két csoportunk különleges alkalomra készült. December 12-én a Kacsa csoport, a belvárosi Adventi Színpadon mutatta be „Karácsony az erdőben“ című műsorát.
A Süni csoport pedig, december 18-án, a Videoton Nyugdíjas Klubban adta elő „Betlehemi mesés“ játékát.
December 16-án tartottuk az óvodai Karácsonyi Ünnepet, melyen az óvónénik kórusa után a Kacsa csoportosok műsorát nézhették meg a gyerekek a berényi térfélen, a pozsonyi térfélen pedig a Süni csoport műsorát láthatták az ünneplő gyerekek és felnőttek. Az ünnep után minden csoportot várt meglepetés ajándék a fa alatt, amit boldogan vettek birtokukba a gyerekek.
Czeglédiné Németh Éva-óvodapedagógus