2025. január-Lépten Nyomon, Myfittgarden, Kísérletezz hónapról hónapra

Lépten-nyomon foglalkozás témája Madarak téli élete és gondozása volt. A játékos foglalkozáson a Gyöngyvirág Óvodában vehettek részt a gyermekeink. Az óvodai foglalkozás célja az volt, hogy a gyermekek megismerkedjenek a nálunk telelő madarakkal, azok téli szokásaival, valamint a téli madáretetés és búvóhelyek fontosságával. A foglalkozás interaktív elemei – mint a képek válogatása – rendkívül lekötötték a gyerekeket, és aktívan részt vettek a tevékenységekben. A cinke és a dolmányos varjú példáján keresztül a gyerekek betekintést nyerhettek a madarak életébe. A nálunk telelő madarakról, a téli madáretetés fontosságáról nagy érdeklődéssel fogadták a gyerekek a hallottakat, látottakat, és megtanulták, hogyan segíthetik a madarakat a hideg hónapokban.  A foglalkozás során erős érzelmi ráhangolódás alakult ki a gyerekek és a madarak között, ami fontos lépés a természet iránti felelősségtudatuk fejlesztésében.

Szánkózás a domboldalon: Ezen a napon gyönyörűen havazott már kora reggel óta, így mikor alábbhagyott a hóesés, ki tudtunk menni a szemközti domboldalra szánkózni. Különleges élmény volt ez az óvodásaink számára, hiszen végre megérkezett az a frissen hullott hó, amit már hetek óta izgatottan vártak, ráadásul jó néhányuk életében ez volt az első alkalom, hogy szánkózhattak. A gyerekek örömtől csillogó szemmel húzták a szánkókat, és átsétáltunk a szemközti dombra, a Háromágú emlékműhöz. Hamarosan vidám kacagás és sikongatás töltötte be a levegőt, ahogy a gyerekek egymás után csúsztak le a domboldalon. Egyes fiúk még versenyeztek is, ki tud messzebb csúszni, míg a kisebbek némi segítséggel próbálták ki a szánkózást. Készítettünk, hóembert, hóból várfalat, és sorba gyúrtok a hógolyókat is. Mire visszatértünk az óvodába, kipirult arcokkal és boldogan mesélték egymásnak a gyerekek az élményeiket. A hideg ellenére a mozgás és a jókedv mindenkit átmelegített. Ez a nap biztosan emlékezetes marad majd a számukra.

Farsangi történet, színházi előadás: Meglepetésként különleges programban volt részük az óvodásainknak: egy színházi előadás érkezett hozzánk, amely egy vidám farsangi történetet mutatott be. A gyerekek izgatottan gyűltek össze a Napocska csoport termében, ahol a színes díszletek és jelmezek rögtön magukkal ragadták a figyelmüket. A gyerekek nevetéssel és tapssal kísérték a színészek mulatságos ügyetlenkedéseit, és izgatottan figyelték, ahogy végül minden szereplő együtt ünnepelte a farsangot. Az interaktív előadásmód segítségével a gyerekek is részesei lehettek a történetnek.  A nap végén többen is arról meséltek, hogy mennyire várják már az ovis farsangot, és hogy ki-minek fog majd beöltözni a nagy napon.  Ez az előadás nemcsak szórakoztató volt, de megteremtette az érzelmi ráhangolódást is az előttünk álló eseményre.

Myfittgarden foglalkozás:Egy különleges fűszernövényes foglalkozáson vehettek részt a program keretében a gyerekek. A foglalkozás során a citromfű, a menta, a levendula, a rozmaring és a kakukkfű került a középpontba, amelyek illatával és jótékony hatásaival közelebb hoztuk a gyerekeket a gyógynövények világához. A program első részeként egy izgalmas ugróiskolát játszhattak a gyerekek, melynek részeként gyógynövényekkel kapcsolatos találós kérdésekre kellett válaszolniuk. Ezt követően a gyermekek egy párkereső memória játékban vehettek részt. A foglalkozás során a gyerekek kézbe vehették, megdörzsölhették és megszagolhatták a növényeket, hogy közelebbről is megismerkedjenek azok illatával és tapintásával. Végül mindenki egy-egy gyógynövényt helyezett a füle mögé, hogy érezhessék annak nyugtató és frissítő hatását. A foglalkozás alatt Halász Judit dalai szóltak, amelyek még vidámabbá tették a hangulatot. A gyerekek együtt énekeltek és mozogtak a dallamokra, így a tanulás és a szórakozás tökéletesen összekapcsolódott. A program sikeresen elérte célját: a természet szeretetére és a fűszernövények értékeinek felismerésére ösztönözte a gyerekeket.

Természettudományos kísérletek során a gyermekek játékos módon ismerkedhettek meg különböző kémiai és fizikai jelenségekkel. Az első kísérlet során a gyermekek megtapasztalhatták, hogyan keletkezik szén-dioxid gáz vízben higított citromsavból és szódabikarbónából. A keverék pezsegni kezdett, és a keletkező gáz a palack szájára helyezett lufit felfújta. A második kísérlet során a gyerekek lelkesen figyelték a „víz alatti tűzijátékot”, és közben megtanulták, hogy az olaj és a víz nem keveredik egymással, és az olaj úszik a víz felszínén. A gyerekek rajzolhattak még citromsavba mártott fültisztítóval, az előzőleg teába áztatott papírra. Mindezeket a kísérleteket a gyerekek otthon is kipróbálhatják. Végső következtetésként a jelenségekre a hétköznapi életből is találtak példákat a gyerekek Angéla néni segítségével.

Szegedi Mónika-óvodapedagógus