Örömmel szeretném megosztani Önökkel, hogy óvodánk  csatlakozott a Digitális Témahét 2024. évi programjához, és részt veszünk a „Kreatív robotpálya kihívás 2024.” elnevezésű versenyen. A verseny keretében a cica csoport gyermekeivel egy történetet alkottunk a mesterséges intelligenciáról, majd ehhez egy padlórobotpályát építettünk. A gyerekek aktív részvételével készült a történet, amelyben megismerkedtünk a mesterséges intelligencia fogalmával, és kreatív ötleteikkel alakították a cselekményt. Ezután együtt terveztünk és építettünk egy térbeli robotpályát, ahol az újrahasznosított anyagok kreatív felhasználása is fontos szempont volt. Egyes elemeket különböző technikákkal jelenítettünk meg például: temperával festés, zsírkréta, színesceruzával élénkítették a pálya különböző elemeit. A gyerekek fonallal különböző alakzatokat és mintákat ragasztottak a pályára, így textúrát és dimenziót adtak neki. A munka során újrahasznosított anyagokat (papír, karton) felhasználva a gyerekek ragasztottak és vágtak, hogy különböző elemeket készítsenek a pályához. Ezen kreatív technikák segítségével nemcsak egyedi és színes pályát hoztunk létre, hanem a gyerekek kézügyességét, kreativitását és problémamegoldó képességét is fejlesztettük. Az elkészült pályát egy rövid videón keresztül mutatjuk be, ahol lépésről lépésre láthatják építésének menetét, a történet cselekményét, valamint a pálya használatát.

Mihaldineczné Kulcsár Alexandra, óvodapedagógus