2025. január-Lépten Nyomon, Ovi-Zsaru Program

A téli szünetet követően újra gyerek zsivaly töltötte meg az óvoda csoportjait. 

Január 7-én ismét óvodánkba látogatott Skultéty Ágnes, aki a városiasodó állatokról tartott a gyerekeknek izgalmas foglalkozást.

A téli időjárással a havazás is beköszöntött így sorra  készültek a kisebb-nagyobb hóemberek az óvoda udvarán.

Január 20-24. között a Fejér Megyei Rendőrkapitányság közreműködésével az iskolába készülő gyermekek számára szerveződött az Ovi-Zsaru hét. A hét kulcsfigurái „Rendőr Robi és Rosszcsont Ricsi” voltak. A hét folyamán az érintett gyermekek számára két alkalommal tartottak a rendőrők tematikus foglalkozást, illetve az óvodapedagógusok közremüködésével izgalmas tevékenységekben vehettek részt a gyerekek. A hét célja, hogy megismerkedjenek a rendőrök munkájával, a biztonságos otthon tartózkodás és közlekedés szabályaival a gyerekek. 

Kovács-Béndek Adrienn-óvodapedagógus