2024. december-Mikulás, Kísérletezz hónapról hónapra, Nemzeti Úszó Program,Karácsonyi ünnepség

Mikulás ünnepség: Az óvodai Mikulás várás nagy izgalommal kezdődött, hiszen a gyerekeket egy különleges báb előadás várta. A színes figurák mesés történeteken keresztül vonták be a kicsiket, akik csillogó szemekkel figyelték az eseményeket. A gyerekek nagy örömmel tapsoltak és nevettek a mókás jeleneteknél. Aztán megérkezett a Mikulás is. Az idei évben nemcsak az ablakból integethettek neki a gyerekek, hanem személyesen s találkozhattak vele, hiszen bejött az óvodánkba a gyermekek közé, hogy üdvözölje a kicsiket. A gyerekek nagyon bátran viselkedtek, elmondták a tanult verseiket, és Mikulás énekkel is köszöntötték a várva várt vendéget. A nap fénypontjaként minden gyerek megkapta a saját kis csomagját, amely tele volt finomságokkal.

Természettudományos kísérletek Angéla nénivel: A decemberi kísérletsorozat a „Varázslatos december” fantázianevet kapta, nem véletlenül. A vízszippantás, a titkosírás tejjel, a hó készítése mágikus hangulatot teremtett. A gyerekek a kísérletek során megtapasztalhatták, hogy az égéshez levegő szükséges, hogy a tüzet vízzel el tudjuk oltani, hogy a tejben cukor van, és a lufi nem pukkad szét, ha vizet töltünk bele. A műhó elkészítése pedig nemcsak rácsodálkozást, hanem igazi örömforrást is jelentett a kísérletben résztvevő óvodásaink számára.

Úszás bemutató: A Nemzeti Úszóprogram keretében a nagycsoportos óvodásaink vidám úszásbemutatót tartottak a városi Csitáry Uszodában. A gyerekek izgatottan mutatták be, milyen ügyesen tanulták meg az úszás alapjait. A szülők és a pedagógusok örömmel figyelték, ahogy a kicsik különböző játékos gyakorlatokat végeztek a vízben. Az esemény célja az volt, hogy ösztönözze a legfiatalabbakat a rendszeres sportolásra és a vízbiztonság fontosságára. A gyerekek bátran és ügyesen merültek, lebegtek és próbálgatták az első úszómozdulatokat, miközben oktatóik lelkesítették őket. Az úszásbemutató végén a gyerekek nagyon sok dicséretet kaptak.

Ovis Karácsony: Már reggeli érkezésükkor szépen feldíszített karácsonyfa várta a kicsiket. Az óvoda csoportszobáit, öltözőit, kézzel készített dekorációk, gyertyák fénye, karácsonyi dallamok tették hangulatossá. Mindhárom csoportunk idén is együtt ünnepelte a Karácsonyt az óvoda aulájában, ahol először a Csibe csoport adta elő a karácsonyi verseit, énekét, majd a Csicsergő csoport harangjátékával színesített műsorában gyönyörködhettünk. A Napocska csoportosok a versek mellett egy kedves bábjátékot is előadtak a nagycsoportosaik által. A kicsik izgatottan adták elő a karácsonyi verseket és dalokat, az ünnepet közös éneklés koronázta meg. Mindezek után a gyerekek a saját csoportszobáikban csillogó szemmel bontogatták az új, Karácsonyra kapott ajándékaikat.

Szegedi Mónika-óvodapedagógus